2011-es tervek
Küldte: SaPi - FejlesztésKözeleg az év vége, és kezdenek kialakulni a jövő évi terveink.
Kedves Játékos!
Minden év elején kérdés, hogy “meddig tart a játék?” - idén fixálódott, hogy addig, míg van 30 fizető klán év elején. A klándíj 2011-ben is 25.000 Ft lesz, a szokásos módon történik a fizetés is. Ilyenkor sokszor felmerül az, hogy ez a pénz sok, és hogy ebből élünk. Először is egy éves díjról beszélünk, melynek éves eloszlására egy [táblázatot] is csináltam már. Mint látható, csokiban, sörben és cigarettában is megtekinthető, mekkora ez az összeg. Másodszor pedig ebből élni több okból is nehéz: egy része rögtön elmegy ÁFA-ként, más része az üzemeltetési költségre (szerverhosting, domain, stb.), a maradék pedig szintén adóként távozik, melyet a bevételek után szed az állam.
Idén év végén elgondolkodtam azon is, hogy a klándíjat kiváltani azzal, hogy ismét a Játékosoktól gyűjtünk. Ezzel az a gond, hogy számlát akkor csak egy esetben, a nagy gyűjtőszámla utáni befizetésért lehetne adni, és mint tudjuk, egy sértett Játékos is tud ezen a téren kellemetlenségeket okozni, így ezt az ötletet elvetettem. Kérem azonban azokat a klán nélkülieket, hogy akik adnának a játék üzemeltetéséhez valamennyit, írják be a városok fórumára, és a klánok ne szégyelljék őket megkeresni.
Kérünk mindenkit, gondoljatok a TK-ra is kicsit így Mikulás és Karácsony előtt! Mi továbbra is szeretnénk a játékot szolgálni.
Mit tervezünk jövőre? Röviden így írnám le: egyediség. Minden város még speciálisabbá, még különlegesebbé válik. Példa: nincs értelme a herbalizmusnak a sivatag közepén vagy a kősziklákon, a kovácsoláshoz a törpék értenek igazán, ékszert pedig ott érdemes készíteni, ahol drágakövek vannak.
A meglévő cselekvések mellett megjelennek újak is. Jövőre várhatóan a művészetek kedvelői egyszerű, de (játékosi) ügyességet is igénylő cselekvésekkel / mini-játékokkal gazdagodik a TK. Mindemellett egy nagy projektet is tervezünk, tavalyelőtt ez a TK2 volt, idén a TK2.1, a TK2.2 még várat ugyan magára, de a feladat, ami ránk vár, hasonlóan nagy kihívás.
A cselekvéseken túl fontos feladatunk az Enciklopédia felépítése és beindítása lesz. Ezért Lied lesz a felelős, ő fogja összegyűjteni az anyagokat, kialakítani a témákat és széppé varázsolni az oldalt. Ha pedig már széppé szabás: az újságok külső kinézetén is változtatunk, és reméljük, a vonzóbb külső mellé a tartalmas belső kialakításában szintén segítségünkre lesztek.
A játéktéri játékot globálisan úgy képzeljük el, hogy inkább pörgős, rövid (1-1 hónapos) epizódokkal tegyük érdekessé, mely mindig egy-egy városra fókuszál. Emellett továbbra is keressük azokat, akik tartósan és jól tudnak irányítani, mert a tapasztalataink - sajnos - azok, hogy a cím megszerzése után 2-3 héttel minden kinevezett eltűnik, és az új szituáció így nem bír stabilizálódni, kellemetlenséget okoz elsősorban nektek, másodsorban nekünk. Ötleteitekre, meglátásaitokra továbbra is számítunk.
Tehát 2011-ben is várunk mindenkit játékokkal, szórakozással, kihívásokkal és találkozókkal. Az év eleje biztos erős lesz ajándékokban, mert… oh, ezt a titkot januárig úgyis megfejtitek! Addig pedig lehet találgatni. Ezt is.
![]()
november 29th, 2010 at 22:21
Jó az a kis táblázat, főleg a július és december hónapok, csak oda kellett volna írni, hogy ne a félretett pénzből tegyék ezt

Ha jól értem a városok specializálódása azt vonja maga után, hogy nem minden cselekvés lesz mindenhol elérhető. (Egyébként a sivatag azaz Pormeder Kert-negyedével mi lesz, ha ott sem lesz herbalizmus?). Szóval arra kérnélek titeket, adminok, arra azért legyetek tekintettel, hogy ami mágiához kell, mint szakértelem, az minden városban legyen elérhető. Így is elég nehéz szintet lépni, ne kelljen még utazni is, mert ott van olyan cselekvés, ami nagyobb eséllyel ad megfelelő szakértelmet, mint a munka pl. (gondolok itt pont a herbalizmusra, ékszerészetre, bányászatra, stb.) Köszönet!
december 4th, 2010 at 08:16
Üdv.
Én egy olyan javaslattal élnék hogy az inaskodásnál, ne az egyes szakmák tűnjenek el. Hiszen adott szakmának mindenképp kell hogy legyen a városban képviselője. Inkább az adott szakma megszerzése legyen drágább, mivel hogy máshonnan szállítják oda az alap anyagot.
december 5th, 2010 at 23:56
Nekem tetszik Durien javaslata, logikusabb lenne így, s így a kecske is megmarad és a káposzta is jóllakik, vagy fordítva.

december 7th, 2010 at 20:38
“Emellett továbbra is keressük azokat, akik tartósan és jól tudnak irányítani, ”
Mint írod, a tartóssal gondok vannak (és előre nem is ellenőrizhető), a jól pedig túl szubjektív, főleg, ha emberi ellentétek kezeléséről van szó.
(ezen ellenvetések ellenére a probléma nyílvánvaló, és érthető.)
Többször elgondolkoztam már a mesélői postért folytatott “harcon”, és éppen a fentiek, mint kritériumok miatt nem tettem. Már most előre tudom magamról, hogy képtelen lennék évekig, vagy akár hónapokig mesélni, arról nem is beszélve, hogy mindenki más játékhelyzeteket szeret vezetni.
Ezek miatt javasolnám, hogy legyen egy olyan játékosgárda, akik végigmennek a mesélői kritériumrendszeren (esetleg kicsit enyhébben), és legyenek ők mondjuk a “csatatérrendszabályzók”..frappánsabb néven még dolgozhatunk
a lényeg, hogy lenne egy zsák, amiből elő lehetne húzni embereket, és ez nem nagy dolog, egy excel file, nevekkel és regszámokkal. Nagyjából arra gondolok, hogy az admin-segédadmin példára megszülethetnének amolyan segédmesélők is.
Ha az egész gondolatmenet blőd hülyeség, vagy kivitelezhetetlen, akkor boccs, hogy raboltam az időtöket.
december 8th, 2010 at 15:32
Rikatak Aranii
Két kérdésem lenne ezzel kapcsolatban:
- mi lenne a konkrét feladatuk?
- mi lenne az elvárt aktivitás?
Egyébként az a baj hogy mesélői posztra is kevés jelentkező akad, nem látom hogy miért változna ez egy másik pozíció esetében..
december 8th, 2010 at 17:39
-Konkrét feladat: 1, azaz 1 elvállalt csatát levezetni, helyszínt ellenőrizni, megbeszélésnél figyelni, őröket kijátszani..bármi, amit meg tudna csinálni egy mesélő is, azonban viszonylagosan kulimunka, és egy kis figyelmen kívül nem sokat igényel
-elvárt aktvitás: hogy végezze el azt, amit elvállalt.
Nem egy fix. titulusra gondoltam, hanem amolyan átmeneti állapotra, amolyan mesélő-helyettesre. Beugró színész. nem tudok máshogy fogalmazni:)
december 8th, 2010 at 17:40
+elvárt aktivitás esetleg még annyi, hogy referáljon egy magasabb beosztású akárkinek arról, hogy mik voltak a fő fordulópontok, és mi lett a csata kimenetele:)
december 8th, 2010 at 22:49
Rikatak: ez engem a JK-mesélőkre emlékeztet, akikkel legutóbb a két város harcánál találkozhattunk.
december 11th, 2010 at 15:55
Igen, Rikatak PONT a JK-mesélő titulust írta le :]
december 13th, 2010 at 11:12
lényegében igen, de az ötlet lényege az, hogy ne csak ilyen legutóbb találkozzunk velük, hanem bevonódjanak a mesélői irányítás szerves vonalába