Merre tovább, melyik úton?

Küldte: SaPi - Fejlesztés

Kérdések és válaszok a közelmúltból és a közeljövőből.

Miért mondta el SaPi kerek perec, hogy vége lesz Zöldvölgynek? Ezzel tönkretette a klánom összes tervét.
Nem hiszem, hogy bárkinek jobb még 2 hétig olyan téves ámulatban élnie, ami úgysem következik be. A magam részéről az egyenességet mindig jobban szerettem, mint a “de nekem így jobb, még akkor is, ha hazugság”-dolgokat.

Mi lesz a Lomb Légióval?
A Légió valószínűleg az Ötbánya-Sziklaöböl útvonal közelében folytatja majd a tevékenységét. Ez persze nem jelenti azt, hogy a két város megmarad, de kizárásos alapon az egyik biztosan.

Hogyan tekintsünk Rebeline-re?
Mint egy olyan játékosra, aki nem bír segédadmini jogkörrel, de a szava azzal egyenértékű. Továbbá Távolrévet is ő irányítja, ezen a helyzeten pedig egyelőre változtatni nem szeretnék.

Miért vették el a klánomtól a légiós kitüntetést?
IC egyetlen klán sem kapott ilyet, csak bemutatóra szólt. Különös volt számomra is, amikor egyes karakterek ezt IC kitüntetésként kezdték el kezelni, és sajnálom, hogy nem egy héttel korábban vettem el, amikor még egyértelműbb volt: ez bemutató volt, hogy “lehetne akár ilyet is adni”.

Miért nőtt meg a mágiavizsgához szükséges karakterszint és követelményrendszer?
Mert elértük azt a pontot, amikor beállíthattuk a szakértelmeknél az eredeti elképzelést (hisz van elég mágus karakter), másrészt elkezdhetünk egy következő fejlesztést a karakterszinttel.

Arra gondolsz, hogy a 7. szinthez már 28. karakterszint kell?
Igen, pontosan.

De csak 25 van. Ezt hogy akarjátok kivitelezni?
Megnő a karakterek élettartama 600 napra, illetve  a maximális szint is 30. szintre tolódik ki.

Tehát elkezdtétek feldolgozni a múltkori szavazás eredményeit?
Igen. A válaszokat ezúton is köszönjük!

Láttam egy klánpénz számlálós cuccot, ami megmondja, évenként hány cigiről kell lemondanom a klándíj érdekében. Az hol van?
Itt éred el.

Tervezitek, hogy változnak a klánalapítási szabályok?
Igen, könnyítenénk rajta. Terveink szerint 10 főtől megalapulhat majd egy klán, és a városok klánkorlátját eltöröljük (ez utóbbit már egy ideje úgyis lazábban kezeljük).

Mikor lesz TK2.2?
Egyelőre olyan nagy arányú technikai változásra, mint a TK2-ről TK2.1-re való átállás teljes folyamata volt, nem lehet számítani. Azonban a fejlesztések nem állnak le, minden nap azon töprengünk, mivel lehetne még többé, jobbá, összehasonlíthatóbbá és mégis színesebbé tenni a játékot.

Nagyon jó ötleteim vannak, amiket szívesen megosztanék.
Kérünk, tedd meg!

Nem féltek attól, hogy ha bármelyik város kikerül, játékosokat veszítettek?
Ez elkerülhetetlen következmény általában. Ilyen esetekben bevett eljárás, hogy a “vesztesekkel” szemben engedékeny partnerek vagyunk, míg a partnerség kétoldalú.

Mikor lesz újra keretjáték?
A Vahados történet kettőssége miatt (alatta ellenszenv, utána pozitív visszajelzések) még gondolkodunk azon, hogy valóban szükséges-e ez. Alapvetően ha érettebb játékokra építünk, félő, hogy hasonló falba ütközünk, és szerintünk egy sokadik “jönnek a szörnyek”-városostrom már egyáltalán nem lenne sem szép, sem jó, sem izgalmas.

Szerintem kevés visszajelzést kapnak az adminok azzal kapcsolatban, hogy fontos a munkájuk és hogy szeretjük őket. Hogyan tehetnénk meg, hogy ezt érezzék?
Például szezonális cselekvéseknél a kedvesebbet küldöd nekik, illetve “lájkolod” Facebook-on ezt a bejegyzést.

19 Responses to “Merre tovább, melyik úton?”

  1. Christiane Scorpione (#208960) Says:

    Az ilyen, tömör és lényegretörő tájékoztatások mindig hasznosak, ezt köszönöm, szerintem, sokunk nevében. :) *elmegy, lájkolni, a Facebook-on is*

    Egy, apró kis ~gonosz~ kérdésem lenne, az egyik ponthoz - nem annak szánom, tényleg, de annak fog tűnni, tudom:

    “Nem féltek attól, hogy ha bármelyik város kikerül, játékosokat veszítettek?
    Ez elkerülhetetlen következmény általában. Ilyen esetekben bevett eljárás, hogy a “vesztesekkel” szemben engedékeny partnerek vagyunk, míg a partnerség kétoldalú.”

    Mégis, mi kell ehhez a kétoldalú partnerséghez, a játékosok oldaláról? Mert, egy törölt város egykori klánvezéreként, egyelőre nem nagyon érzékelem ezt az engedékenységet, pedig, szerintem, én és a klánom igyekezett mindenben partner lenni, amiben lehetett. Csak én pedig úgy érzem, hogy a kétoldalú partnerség _másik_ oldala hiányzott nagyon gyakran :S :( Vagy ez Zöldvögyre nem vonatkozott, mert ebben a városban voltak olyan, ~csúnya~ játékosok, akik el merték veszteni a játékkedvüket SaPi nyílt és közvetlen bejelentése nyomán? Értsük úgy, hogy ez az engedékenység a jövőben törlődő városok játékosaira vonatkozik csak? És ez nem arról a szerencsétlen kitüntetésről szól, felfogtam, hogy csak egy technikai teszt alanyai voltunk - bár, ez esetben sem értem, hogy akkor miért is kellett kidobni ezt a témát is a városi egyeztetőre? “Tessék, kaphatnátok ilyet is, ha Han jelezné, de, be-be-be, nem kaptok?” Akkor már egyszerűbb lett volna meg se mutatni, vagy - ebben egyetértek SaPival - azonnal elvenni. Mindegy, ennek van már a legkisebb jelentősége amúgy, a többihez képest…

    Tudomásul veszem, ha úgy van, csak jó lenne tudni, hogy akkor az ex-zöldvölgyiek tisztában lehessenek vele: rájuk ez az engedékenység, valamiért, nem vonatkozik.

  2. Papsajt Fulgor (#284332) Says:

    Áve!

    Engem már csak az érdekelne, hogy mikor lesz a gnómon gatya?:D

  3. SaPi Says:

    Christiane Scorpione, először tisztázzuk Zöldvölgy (egykori) speciális helyzetét. A városnak gyakorlatilag semmi más célja nem volt, mint hogy azok, akik nagyon fújnak a Vahad-sztorira és szerintük tönkretesszük az ő játékukat, kapjanak egy helyet, ahol nincs Vahad. Erre ráhúztuk a reconquista-elképzelést, mert az mindig olyan hősies dolog, hogy valami, ami egykor az enyém volt, de orvul elvették tőlem, azt visszaszerezzem.
    Zöldvölgy ilyen szempontból tehát létre sem jött volna, ha nincs meg részünkről egy partnerség arra, hogy megoldjunk egy lokális problémát. Ha pedig problémát oldunk meg, akkor már jobb többet egyszerre (inkább egy nagy pirula, mint öt kicsi), ezért is szinteztük be aztán Távolrévet is 15 klánra.

    Eztán jöttek a zöldvölgyi játékok. Volt itt minden, tudom én is, hogy engedékenységgel épp úgy hibáztunk, mint később megegyezéssel jót tettünk. Sajnos emberi hiba volt az is, hogy az az ív, miszerint egy durván nagy ork települést találtok, egy traccspartyba ment át, és erről leginkább megint mi tehetünk, hogy nem ültünk keményen az egészen. Szándékunk szerint ugyanis a GEF-nek is egyértelmű lett volna az, hogy meglátva ezt a várost ÉS a körülötte lévő haderőt visszavonulót fúj. Mint tudjuk, nem ez történt.

    Zöldvölgy bezárt, ezzel legalább annyi jót vesztettünk, mint rosszat. Láttunk khumokat és IRL kibontakozó szerelmet, győzelmeket és IRL “párviadalokat” egyaránt. Mindig az utóbbival volt gondunk. Talán a szétszóródással ezek egy része megoldódik, más része meg átalakul.
    Zöldvölgy bezárt, és lehetetlen azt éreztetnünk, hogy “aki játszik, az nyertes”, mert ilyenkor - számomra értelmileg felfogható, érzelmileg érthetetlen módon - a virtuális hely elvesztése egyfajta katasztrófa, vagy inkább “törés”. (Ezt tudom, hogy az én hibám, de nekem mindegy, hogy Zöldvölgy, Ötbánya vagy Távolrév feliratú városban játszom, a lényeg az, hogy játszom és jól érzem magam)

    Általánosan bevett szokás ilyenkor, hogy az új városban lassan halad a topikok kiosztása (költözés után 1-3 hét is eltelhet), mert meg kell érkezni, klimatizálódni kell, helyi adminnak is szoknia az új arcokat. Részünkről most ez a partnerség, hogy ezt igyekszünk gyorsabban kezelni (már ahol a “megérkeztünk, hol lakjunk?”-on kívül nem szükséges más IC esemény, például orkok legyőzése).

    Papsajt Fulgor

    Szerintem legkésőbb karácsonyra.

  4. Veronica deArcless (#285717) Says:

    Üdv!
    És mire jó, ha valaki nagy-nagy mágus, de csak huszonxedik szinten érheti el? Nyilván ne rohangáljon 5. szinten már 7. szintű mágiával, de mire jó ha tudok 7. szintű varázslatokat, s már csak 10-20 napig élek és akkor sem jutok géphez vagy nem adódik semmi, amiben felhasználhatom?

  5. SaPi Says:

    Veronica deArcless, feltételezem, hogy ha nem jutsz géphez, akkor teljesen mindegy Neked, hanyadik szintű a mágusod, illetve akkor is, ha épp nem adódik semmi, amiben használhatnád. Mindebből következik az is, hogy valószínűleg akkor semmire. Bár ugyanezt még sok másik dologgal is lejátszhatjuk, pl. toplista, hírnév, szakértelmek.

  6. Veronica deArcless (#285717) Says:

    Félreértesz. Ha előbb érem el a szintet, akkor lehet még géphez jutok és lehet előbb adódna egy rakat alkalom, amikor jó hasznát venném, de nem tehetem meg.
    Alapvetően az a baj, hogy úgy tűnik, úgy vagytok vele, hogy nekünk perverz örömet okoz, hogy elérünk egy új hírnevet, mágiaszintet, harci cselt, akármit. Biztos vannak ilyenek is, de szerintem a legtöbbünk _IC_ akar játszani, és IC élvezni azt, amit CsP ügyileg tud a karaktere. Innen nézve tényleg teljesen mindegy, hogy a mágusom 1. vagy 5. szintű, az érdekel, hogy adott helyzetben mondjuk meg tudom-e menteni általa más karakter életét, vagy más játékszituációt megoldani, ami másnak is örömére van. Így viszont nyűggé lett, hogy fejlesszük a mágus-karaktereket.

  7. Urami no Hana (#284473) Says:

    Én ezekkel az újításokkal most nagyon elégedett vagyok, főleg a gen 600 napra nyújátásval. :) Veronica, veled is egyet tudok érteni ami a mágus karakterekkel van, engem is megrémített a magas követelmény amibe most aszintugrás kerül DE pont azért mert egy máguskarakter csp-zése nyögvenyelős, és tulképp végig csak arra szabad rámened hogy a szakértelmeket összegyűjtsd így kevesebben lesznek akik vesződnek vele. És szerintem ez jó, mert nem látom reálisnak, hogy minden második karakter ért a mágiához. Úgy nincs benne semmi különleges, még így egy varázsló kuriózum lesz, főleg ha erősebb (és a két év alatt azért szerintem meg lehet csinálni a dolgot). Bár javítsatok ki ha tévedek, és ez nem így lesz, de én most ezt látom benne. :)

  8. Veronica deArcless (#285717) Says:

    Akkor lenne a magas szintű mágus a ritka, de nem általában a mágusok ritkák. Alsóbb szinteken ennek a nehezítésnek nincs sok értelme. S pláne nem így. :/
    Na meg, aki nem szakértelemre akar gyúrni, hanem mellette harcra? Nem lenne példa nélküli, Gandalf is elég jól forgatta Minas Tirithben a kardot és a mágusbotot egyszerre : D

  9. Sebid Rediel (#58312) Says:

    Nekem tetszik ez így :)

    Igaz, hogy a jelenlegi karakterek fejlődése majdnem lehetetlenné vált, de a jövő karakterei szerintem nem vesztenek olyan sokat. Persze kell idő amíg “beáll” a dolog.

    Egyébként Gandalf példája: Gondolom senki sem úgy képzeli el őt, mint valami kis mágustanoncot, sokkal inkább a legnagyobbak egyikét, vagyis Gandalf mágiaszintje 7-es. Gandalf jól forgatta a kardot Minas Tirithben, mert már a “harci mágus” kategóriába sorolható. Na meg Gandalf már idős is és erre is volt ideje, hogy kitanulja. Tehát Gandalf egy 28. szintű karakter.

    Nos, ezzel arra akarok célozni, hogy a mágia kitanulásához idő kell, ahogy az Gandalf esetében is szépen látszik (lessétek meg a szakállát :)). Magam részéről nem találnám logikusnak, ha 10-envalahányadik szinten már sárkánnyá, tűzgólemmé, egyéb nyalánksággá lehetne átváltozni. Ráadásul a 6-7 szintű varázslatok mind harcban használhatóak (legalábbis kétlem, hogy valaki poénból sárkánnyá akarna változni), ergo ilyen magas szint fölösleges is olyan karakternek, aki nem harcolni akar. És ha már harc, akkor természetesen szükséges a “kincsvadászat”, hiszen ott tudja kamatoztatni mágikus harci tudását a karakter, illetve ott jön a TP, hogy elérhetővé váljon az a bizonyos 28-as szint.

    Egyébként kétlem, hogy ezzel az újítással az lenne a cél, hogy ritkák legyenek az erős varázslók a játékban, csupán az, hogy ne legyenek gyenge karakterek hatalmas mágikus erővel.
    Na és ha már szó volt arról is, hogy újulnak a szinthatárok, akkor azt gondolom már a mágiaszint szükségleteket is figyelembe véve határozzák meg.

    Én így előre is meg vagyok elégedve ezzel. Köszönöm!

    Esetleg, ha szabad ajánlani, akkor a hírnevek/szakértelmek szinthatárait is érdemes lenne szerintem átnézni és esetleg 1-2 helyen módosítani az “új rendszerrel” való összhang érdekében. Ezzel kapcsolatban az észrevételeimet szívesen megosztom.

  10. Maya Laura Claion (#283748) Says:

    Tetszetős ^^ Szerintem a hatszáz nap bőségesen kompenzál a lassú fejlődésért - bár most éppen szívom a fogam a “szerencsém” miatt, mert pont most fogok genelni, szóval ha jól sejtem, még nem leszek benne a 600 napos verzióban… szipp. Viszont ez a látványosan nehezebb fejlődés nekem speciel tök jó játéklehetőségeket kínál, mert nem harcos karit viszek, és ezért tök büszke leszek arra, amit elérek :D
    A követelményekkel nincs bajom, eddig se volt, a karakterszint kicsit kevésbé kedvencem a nem-harcos kari miatt, de hát ez van, szenvedek egy sort :D ha meglesz a hosszabb gen, akkor még ez is bőven elviselhető szerintem.
    Lájkolom, bár nem vagyok fészbukos :)

  11. SaPi Says:

    Köszönöm a levezetést! Pontosan így gondolkodtunk mi is.

    A szakértelmeket és hírneveket a hétvégén ellenőrzöm ebből a szempontból, tehát az észrevételeket örömmel fogadom. A biztonság kedvéért ez megy üzenetben is.

  12. Gobnat Ia (#280187) Says:

    600nap. Nekem az mostani egy év is soknak tűnt. Az viszont tetszik, hogy nehezebb lesz elérni a 7. mágiaszintet és nem lesz annyi tápmágus.

    Maya a tolvajlás több tp-t ad(ott?) mint a kincsvadászat, legalábbis magasabb szintenek. Szerintem.

  13. Czinkos Cwath`opluk (#293850) Says:

    Kicsit én is sokallom a 600 napot, de azt is tudom, hogy egyeseknek (többeknek) tetszeni fog.
    A mágia nehezítését jónak tartom, tényleg túl sok varázshasználó szédeleg Corvuson. Az első szint lehessen könnyen elérhető, kontárok is kellenek, de egyes varázslatok tényleg brutálisak ahhoz, hogy a ‘picik’ is ellőhessék.
    Keretjátékból viszont jöhet még, nekem az előző is bejött.
    Végezetül: Köszönöm. :)

  14. Papsajt Fulgor (#284332) Says:

    Hali!

    Tényleg sok a 600 nap… így elsőre. Nekem még egyszer sem sikerült kihúznom az egy évet sem. Hamarabb meghaltam valamiben…
    A mágia lassabb fejlődése sem rossz annyira. Bár az megfontolása érdemes, hogy korántsem lehet minden szakértelmet egyformán hatékonyan fejleszteni. Ebben a tekintetben a különböző mágikus iskolák sem kiegyenlítettek. Pl. sokkal könnyebb empátiát és szikrahasználatot fejleszteni, mint mondjuk természetjárást és állatismeretet. Bár lehet ez is direkt van így :P
    Kérdés: a harci cselek fejlődése is lassulni fog? Gondolom az is az egy éves élettartamra volt belőve…

  15. Sebid Rediel (#58312) Says:

    Papsajt: valóban nehéz állatismeretet fejleszteni, de természetjárást már nem :P egyedül a herbalista cselekvéssel az erdőjáróknak 4 szakértelme is fejlődik, mellesleg nekik kell az empátia is, ami mint írtad elég könnyen fejleszthető. most, hogy be lett vezetve 7. szakértelem is a mágiáknál, kiegyenlítettebb lett a rendszer :) eddig szerintem az erdőjárónak volt a legkönnyebb dolga…

  16. Julie LaMorte (#167954) Says:

    Egy kérdés: a frissen (kb. 1 hét) genelt karik élettartamát nem lehetnem megnövelni egy szimpla SQL (gondolom, SQL-t használtok) lekérdezéssel? Tehát pl. ahol a hátralévő idő a régi szerint nagyobb, mint 350 pl.

  17. Sally Wentworth (#284760) Says:

    Üdv! Nem volt fórum olyan, hogy vélemények, vagy nagyon régen volt csak ilyen? :D
    Na, lényeg a lényeg, s akkor ide írom, hogy örülök, hogy könnyítettek a mágiánál a szakértelmek elérésében. Empátia jól jött volna az elementaristáknál is (tényleg azt a legkönnyebb fejleszteni, hacsak nem jön az is oylan ritkán eztán a templomban, mint nekem a szikrahasználat : D), de az akaraterő is megfelel. Most már nem olyan elkeserítő a 10/12ről 14/18-ra váltás, mint volt a 10/18nál… O_o : )
    Szóval köszönet :)

  18. Elomer Eredin (#289787) Says:

    600 nap az kellemes szerintem. Más részről pedig a mágia nehezítésével is egyet értek. Mellesleg aki az elején megalkotja a karit az döntse el, mágus akar lenni, vagy inkább harcos. Persze egy kicsit érthet a fegyverforgatáshoz, de ha már mágus vagy ne légy már tápos harcos. És ez fordítva is igaz. Viszont ha már ilyen nehéz a mágusok élete, szerintem minden szintre lehetne még 2-3 varázslatot tenni.

  19. Hiur Echys (#99459) Says:

    Nana Sapi, azért tegyük hozzá, hogy TRév ultimátumot kapott, hogy max X klán maradhat, vagy törlik a várost? Valahogy így történt, hogy muszájból népesült be Zv. Nem mert valakik nem bírták a vahad vonalat. Mi igenis játszottunk a “vonalban”, csakhogy ellehetetlenített a sok NJK városőr - ha emléxel - node, mind1. A múlton már ne rágódjunk :) Csak hát megint költözés, megint kívülálló okokból…
    Egy már alig játszó kalandózó keserű írása ez, ne is figyeljetek rám!

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.